Z-Kutyasuli

A tanítás netovábbja…

Bekepjam?

A klikkeres képzésben a kutya elkezd gondolkozni és aktív résztvevője akar lenni a gyakorlatok végrehajtásának, ezért az ember elgondolkozik rajta, hogy muszáj-e fizikai behatásokat alkalmazni a tanításhoz… Számtalan példa igazolja, hogy akár egy magas szintű munkakutyát is ki lehet képezni anélkül, hogy életében közelről megtapasztalja akár a szöges vagy akár a fojtó nyakörvet. Hihetetlen, igaz? A klikkeres-kiképző alapvetően nem sztereotípiákon alapuló módszerrel képzi kutyáját, hanem kutató módszerrel, folyamatos kontroll alatt tartva a kutya minden mozdulatát és ezek közül az adott kritériumoknak megfelelőket megjelöli és jutalmazza.

Figyellek.

Skinner az élőlények viselkedését tanulmányozva jött rá arra az összefüggésre, hogy bármilyen élőlény viselkedésében a pozitívan megerősített elemek előfordulási gyakorisága megnövekszik, míg a nem megerősítettek eltűnnek. Vegyünk egy hegedűórát. Ha megdicsérik, milyen szépen játszunk, biztosan több kedvünk lesz tovább gyakorolni, mintha a környezetünkből semmilyen információ nem érkezne. A negatív megerősítés – a “hagyd már abba!” – sem feltétlenül célravezető, ha tényleg abba szeretnénk hagyatni valakivel a nyikorgást. Lehet, hogy ez csak ösztönzően hatna rá. A klikker-tréning legfontosabb eszköze maga a klikker. Ez egy kommunikációs eszköz – nem több, nem kevesebb – amely egyedi hangjával a kutya viselkedésében kívánatos momentumokat hivatott megjelölni. A hatékonyságához elengedhetetlen feltétel, hogy a hang teljesen különüljön el a környezetben előforduló hangoktól, ill. a hang mindig ugyanaz legyen. A klikker fémes kattanó hangja rövid, elegendően hangos és semmilyen egyéb környezetben is előforduló hangra nem hasonlít. Az alap ideológia a klikker-tréningben tulajdonképpen egy láthatatlan szerződés a kutya és a gazda között: “Ha Te azt csinálod, amit én akarok, akkor én megadom neked azt, amit Te akarsz”. Ez a dolog, amit a kutya akar – amit felkínálunk neki a helyes viselkedés produkálásáért – az elsődleges megerősítés, ami bármilyen olyan dolog lehet, ami a kutya számára pozitív élményt jelent. Erre feltehetjük a kérdést: De akkor minek a klikker, ha úgyis az elsődleges megerősítés megszerzésére megy ki a játék? A válasz egyszerű. A klikker csak egy eszköz, amivel pontosan megjelöljük azt a pillanatot, amikor a kutya olyat csinált, amiért a jutalom jár. Sokkal könnyebb neki megérteni, mit akarunk tőle, ha a jutalmat pontosan abban a pillanatban kapja, amikor jót csinál. Ehhez meg kell neki tanítani a klikker hangját értelmezni. Ez a hang ún. kondicionált megerősítés lesz a kutya számára, vagyis tudja, hogy amikor hallja, akkor jót csinált és az “igazi” jutalom is hamarosan érkezni fog utána. Alapszabály: egy klikk – egy jutalom. Nincs klikk jutalom nélkül és nincs jutalom klikk nélkül. Ezt a szakirodalomban klikk/jutalomnak – K/J – nek jelölik A jutalom kondicionálása egy pavlovi reflex kialakítása a gyakorlatban és pillanatok alatt végre lehet hajtani. Egy nyugodt helyen klikkelünk egyet és egyből adjuk a jutalmat a kutyának. Ha a jutalomkondicionálás lépcsőjén túljutottunk, tulajdonképpen elkezdhetjük a tényleges kiképzést akár egy 10 hetes kiskutyával is. Forrás:klikker.hu

A barátom.